2014. december 23., kedd

Karácsonyi jókívánság :)

Benie, Tolli, Rinu és jómagam mindenkinek Boldog, Békés Karácsonyt kívánunk! Pislogjanak rátok Hajóváros fényei, kerüljenek el a börtönvárosiak, és részesüljetek Fagyottváros pihe-puha havából is! :)




2014. december 22., hétfő

Olvastam: Az Útvesztő 1-2. és Tiszták

Azt hiszem minden drámaiság nélkül kijelenthetem, hogy James Dashner Útvesztője számomra az utóbbi évek egyik legjobb regénye volt. :)

A főszereplő, Thomas, egy felvonóban tér magához emlékek nélkül, majd kijut a Tisztásra, az Útvesztő egy viszonylag biztonságos részébe. Az első rész tulajdonképpen csak néhány napot ölel fel, és ezalatt egy pillanatra sem állnak meg az események. Thomas és a többiek azért harcolnak a hatalmas, erős lényekkel, hogy kijussanak, és hogy végre visszakapják az emlékeiket.

Be kell vallanom, hogy főként íróként találtam érdekesnek az olvasmányt, mert az szerző szinte mindent megvalósított, amit én csak próbálok elérni. :D Hogy tényleg a legelején kezdjem: már az első mondattal teljesen bevonódunk a történetbe, és utána bizony elég nehéz abbahagyni az olvasást. A fejezetek nem hosszúak, de mindegyikben van valami rejtély, valami izgalom, ami miatt egyszerűen képtelenség letenni a könyvet.

Érdekesnek találtam, hogy az Útvesztő lakói tulajdonképpen egy új nyelvet találtak ki maguknak, és kíváncsi vagyok, hogy ennek lesz-e még valami jelentősége a későbbiekben. :) 
Az egyetlen dolog, ami nekem inkább hatásvadásznak tűnt, mint tényleg szükséges elemnek, a legvégén lévő haláleset, bár az is lehet, hogy az igazi jelentősége ennek is csak a legvégén derül majd ki.

A második résztől, a Tűzpróbától, féltem egy kicsit, mert attól tartottam, az író nem tudja majd hozni az első részben megszokott szintet. Fölösleges aggodalom volt. :) Ha lehet, a Tűzpróba még az előzőnél is izgalmasabb volt, jóval több "akcióval". Itt már félig-meddig tudjuk, miről is van szó, miért kerültek a gyerekek az Útvesztőbe, igaz, még mindig sok a rejtély. A vége zseniális lett: nagyon-nagyon lehet izgulni, mi is lesz az utolsó részben!
Itt sem tudom, hogy hibának róhatom-e fel Teresa különös viselkedését (konkrétan: vajon színészkedik-e vagy sem, és ha igen, tényleg ennyire jól csinálja?), egyelőre ugyanis kicsit hiteltelennek tűnik, de még itt is fennáll a lehetőség, hogy a későbbiekben majd hihető magyarázatot kapunk. :)


Úgy gondoltam, Julianna Baggott regényét, a Tisztákat is itt említem meg, ugyanis ebben is egy dísztópiáról van szó. A történet valamiért kevésbé fogott meg, valahogy lassabban bontakoznak itt ki az események, mint az Útvesztőnél. Igaz, végül izgalomból itt sem volt hiány. :)

A Robbanások teljesen elpusztították a földet, és majdnem az emberiséget is. Az emberek borzalmasan eltorzultak: összeolvadtak tárgyakkal (az egyik főszereplőnek, Pressia-nak például egy babafej van az egyik keze helyén) és tele vannak égési sérülésekkel. Természetesen van egy hely, a Kupola, ahol az emberek biztonságban átvészelték a tragédiát. A másik főszereplő, Partrigde itt él, és ahogy az sejthető, ezen a helyen sem olyan szuper az élet, ahogy az elsőre látszik. Az ő találkozásukról, életbemaradási küzdelmükről, harcukról szól a történet.

Tulajdonképpen egy tipikus felállás: világvége, a felépített "jó hely", és a kívülállók. Ennek ellenére mégis élvezhető a sztori. Nekem kellett egy kis idő, míg hozzászoktam az összeolvadásokhoz, valahogy túl hihetetlennek, elképzelhetetlennek tűnt.

Bár a történet tényleg nem a legkülönlegesebb, a karakterek nagyon jól felépítettek, és a váltott szemszög hozzásegít ahhoz, hogy minden szereplőt alaposan megismerjünk. Igaz, Partrigde indoka, amiért szökni kívánt a Kupolából, nekem nem állt biztos lábakon. Az egyik parancsnok és fontos mellékszereplő, El Capitan karaktere zseniálisra sikeredett. A férfinak a csípőjéhez nőtt hozzá a testvére, Helmud, aki ezért nem nőtt fel, és kommunikációja annyiban merül ki, hogy bátyja szavait ismétli. Különös a kapcsolatuk, El Capitan pedig amolyan "szürke" karakter, nem az a tipikus "rosszfiú, aki a héj alatt valójában vajszívű": nem, ő tényleg egyszerre jó és rossz. :) 

Egyéb megközelítésből is érdekesnek találtam ezt a történetet. Úgy gondolom, az embert a szép szeretete és a művészet "emelte ki" az állatvilágból. Pressia világában nincs semmi szép, az emberek is eldeformálódtak, a környezet halott - a lány mégis kis, szépséges játékokat, pl. pillangókat készít. Ezeknek semmi hasznuk, az emberek mégis elfogadják fizetőeszközként. 
Partridge világában, a Kupolában, a fiúk nem tanulhatnak művészetet - őket genetikailag manipulálják, és nagy részük később állathoz hasonlatos lény lesz. 
Fogalmam sincs, hogy az írónő szándékosan alkotta-e meg így a történetet, mindenesetre én nagyon érdekesnek találom. :)

A Tiszták is több részes regény, ám nem vagyok biztos benne, hogy elolvasom a folytatást. (Ha mégis, kizárólag El Capitan miatt. :)) Azt is meg kell említenem, hogy a fordítás minősége sajnos hagy maga után kivetnivalót, az elírás is elég sok benne, és ezek sem növelték a könyv élvezhetőségét. 

Dísztópia kedvelőknek leginkább az Útvesztőt ajánlom, de a Tiszták elolvasásával sem vesztegetik el az idejüket. :)

(képek forrása: http://moly.hu/)

2014. december 17., szerda

Olvastam: A kék kastély

Nem szokásom könyvkritikákat írni, de az utóbbi hónapok kellemes olvasmányélményei miatt úgy gondoltam, ideje nekikezdenem. :) Először Lucy Maud Montgomery A kék kastély című regényéről írnék pár szót. Bevallom, hogy ez a történet egy igazi meglepetés volt a számomra. 

Tulajdonképpen egy ismerősöm ajánlotta a regényt, magamtól eszembe sem jutott volna elolvasni, de végül egyáltalán nem bántam meg, hogy a kezembe akadt. 

(A kép forrása: http://moly.hu/konyvek/lucy-maud-montgomery-a-kek-kastely)
 A főszereplő, Valancy, egy huszonkilenc éves, csúnyácska "vénlány", aki a hétköznapok egyhangúságából a képzeletében létező kék kastélyba menekül. Nos, valójában az egész regény egy kamaszos álmodozásnak tűnik, de cseppet sem zavaró módon. A humor egyszerre teszi jelentéktelenné és tragikussá a felmerült problémákat, és ezek rendszerint gyorsan meg is oldódnak. A rokonság természetesen elviselhetetlen, és bár a könyv az 1900-as évek elején íródott, ma is megtalálhatjuk a megfelelőjüket, szóval egyszerre bosszankodhatunk és nevethetünk rajtuk. A merev és unalmas életből Valancy végül a társadalomból kivetett alakokhoz vonul. Üvöltő Ábel karaktere érdekes volt, de sajnos végül szinte teljesen eltűnt a történetből. Számos részletes, hosszas környezetleírás található a szövegben, amik inkább színesítik a történetet, semmint unalmassá teszik. 
A könnyed stílushoz nekem valahogy nehezen illett az a néhány fejezet kezdőmondata, melyben mintegy hivatalosan közölte az író, hogy épp melyik hónapban járunk, és mi is történt ez idő alatt. Ezt az egészen aprócska hibát tudom csak felhozni. :)

Ha valaki tömény izgalomra, feszültségre és akcióra vágyik, eszébe se jusson elolvasni ezt a könyvet. Aki viszont könnyed szórakozást keres, már-már mesébe illő történetet, csak ajánlani tudom - ha pedig még egy álmodozó "vénlány" is az illető, akkor kötelező darab! :D

2014. szeptember 28., vasárnap

Lehet-e antipatikus a főszereplőnk?

Julcsika nagyon kedves nő. Mindenki szereti, állandóan kedves és szeretetteljes, senkinek sem lehet rá rossz szava. A munkáját jól, becsületesen végzi, és természetesen imádja. A családjáról gondoskodik, mindig főz valami finomat, a rendről is gondoskodik. Tökéletes feleség és anya. A jótékonykodásról sem felejtkezik el, és még a kidobott állatokat is megmenti.

Julcsika egy borzalmas nő. Egyetlen ember sincs, aki kedvelné őt, mindig mogorva és rosszindulatú, senki sem tudna róla jót mondani. Dolgozni nem akar, inkább erőszakkal veszi el azt, ami szerinte jár neki. A férjét és a gyerekét már rég elhagyta, erősen iszik és dohányzik. Jelenlegi párjával mindig veszekednek és verekednek. Szívesen rúg bele a kéregető hajléktalanokba, és az állatkínzástól sem riad vissza.

Vajon Julcsika/a vagy Julcsika/b történetét írnánk meg szívesebben? És melyikről olvasnánk szívesebben? Azt hiszem, írni mindig izgalmasabb egy olyan szereplőről, aki negatív személyiségjegyeket hordoz. Az olvasás már egészen más kérdés. A tökéletes főszereplő irritálja az olvasót, de az olyan is, akit ő személy szerint antipatikusnak talál.

Íróként meglepett, hogy ha a főszereplőm negatív karakter, az olvasók/kritikusok úgy vették, mintha "véletlenül" alkottam meg volna ilyennek. Mintha tévedtem volna, hisz hogyan is akarhattam egy megfáradt, gonoszkodó alakot főszereplőnek megtenni?! Ugyan, dehogy: elrontottam, a történetem rossz!

Nem csak a saját írásomnál vettem észre ezt a hozzáállást. Olvastam már olyan novellát, amiben a főszereplő nagyon idegesített, egyáltalán nem kedveltem, soha nem akarnék találkozni vele stb. Aztán ledöbbenve olvastam a kritikákat, amiben néhány hozzászóló kikérte magának az egészet, a novellát rosszul írták meg, mert a főszereplő önző, vagy unott. Érdekes, mivel szerintem épp azért volt jó az írás, mert érzelmet váltott ki belőlem. Lehet, hogy utáltam a főszereplőt, ez azonban nem azt jelenti, hogy az író rosszat alkotott volna.

Visszatérve a bejegyzés fő kérdésére: naná, hogy mindenki olyan főszereplőt kreál magának, amilyet csak akar. Viszont ahogy például egy Mary Sue karakter is frusztráló lehet az olvasónak, úgy egy romlott karakter is. Tapasztalataim szerint azonban az utóbbiak a szerző tudatos döntéséből születnek, és nem feltétlenül a hozzá nem értésről, félresikerült pozitív szereplőről tanúskodnak. Veszélyes terep ez, főleg ha nem magát a (vissza)fejlődést látjuk, hanem már belecsöppenünk az önző (depressziós, gonosz stb.) szereplő életébe. Az biztos, hogy ebben az esetben fel kell készülni a komoly támadásokra - vagy újra kell írni a történetet úgy, hogy érthető legyen a negativitás. :)

Hasznos cikkek a témához:

2014. szeptember 7., vasárnap

Pályázat-jelentés: Imagine Kupa és Próbagoblin

Még soha nem vetemedtem arra, hogy a regényem reklámozásán kívül másról is blogbejegyzést írjak, de most eljött az ideje, hogy egy kicsit aktívabb legyek e téren. :) 

A nyáron két pályázaton is részt vettem, az egyik a III. Imagine Író Kupa, a másik pedig a Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház Bosszorgányos pályázata volt. Helyezést egyiken sem értem el, én mégis büszke vagyok a teljesítményemre. :D

Először az Író Kupáról ejtenék néhány szót. Nem titkolom, hogy az Imagine oldalára kizárólag a Kupa miatt regisztráltam. Nagyon érdekesnek találtam a pályázatot. Öt csoportból kellett egy-egy kulcsot kiválasztanunk, ezeknek természetesen mind szerepelniük kellett a novellában. Amint elolvastam a kulcsokat, már kezdett is kialakulni a történet (ám végül engem is meglepett a végeredmény - azt hiszem, külön bejegyzést lehetne írni az "önmagát író történetekről". :))
Hiába volt izgalmas a feladat, mindössze tízen jelentkeztünk a pályázatra. Ez meglepett, mert ennél jóval aktívabbnak gondoltam az oldalt. Ráadásul a zsűrin és a szerzőkön kívül senkitől sem kaptunk kritikát, és ez a passzivitás elég elszomorító egy ilyen sok felhasználóval rendelkező oldalnál. 
Mégsem bántam meg, hogy jelentkeztem. Bár akadt néhány probléma a zsűri és a pályázók között, mégis többségben voltak a pozitív élmények. Tetszett, hogy nem csak magát a végeredményt láttuk, hanem a vélemények és a pontok is nyilvánosak voltak. A zsűri pontjait korrektnek éreztem, legalábbis a legtöbb esetben. (Tulajdonképpen csak alig néhány ponttal maradtam le a harmadik helyről. :D)
Ráadásul a pályázók Facebook csoportjában is (még mindig) nagyon jó a hangulat, ha másért nem, már ezért megérte beneveznem a pályázatra. :) Azt hiszem, egyik szerzőtársamnak sem kell szégyenkeznie, bár nyilván egyik történet sem lett hibátlan, látszik, hogy az íróknak megvan a tehetsége (és most nagyképűen magamat is ide sorolom :D). Az első három helyezett pedig (Ők sorban: Gigi685, Tulipan, Yoriko) megérdemelten jutott fel a dobogóra. :)
A tíz történetet itt tudjátok elolvasni.
Az én történetem a Kell a gonosz lelkek ellen címet viseli. A története röviden:
Újra megrendezik az Álmok Bálját, és az Alkotó mindent megtesz azért, hogy távol tartsa a gonosz lelkeket. Közben pedig fáradhatatlanul alkotja a belépőket.

A Próbagoblin pályázatára nem bosszorgányról, csak egy egyszerű (bodza)boszorkányról írtam. :) Az oldal legutóbbi pályázatán szintén részt vettem, és bizony csúfos kudarc lett a vége, szóval most duplán izgultam. :D Igaz, hogy helyezést most sem értem el, de némi fejlődést talán igen, ugyanis bekerültem a 'Jobb novellát írt' kategóriába, legutóbb még ez sem sikerült. :) (Ha valaki kíváncsi az eredményhirdetésre, itt tudja elolvasni.) Plusz pontot érdemel, hogy a "jobb novellák" is megemlítésre kerülnek, más pályázatoknál ezt még nem tapasztaltam. Ez akkor is egy visszajelzés az írónak, ha bele került, de akkor is, ha nem. :) Nekem most azt jelenti, messze még a cél, de nem szükséges feladnom. :D
(A pályázat szövege pedig nálam mindenképpen első a maga kategóriájában. ;))
A novellám A bájital elkészült címet viseli, és egy tanácstalan boszorkányról szól, aki nem tudja, kinek is adhatná oda tökéletes bájitalát.