2014. szeptember 28., vasárnap

Lehet-e antipatikus a főszereplőnk?

Julcsika nagyon kedves nő. Mindenki szereti, állandóan kedves és szeretetteljes, senkinek sem lehet rá rossz szava. A munkáját jól, becsületesen végzi, és természetesen imádja. A családjáról gondoskodik, mindig főz valami finomat, a rendről is gondoskodik. Tökéletes feleség és anya. A jótékonykodásról sem felejtkezik el, és még a kidobott állatokat is megmenti.

Julcsika egy borzalmas nő. Egyetlen ember sincs, aki kedvelné őt, mindig mogorva és rosszindulatú, senki sem tudna róla jót mondani. Dolgozni nem akar, inkább erőszakkal veszi el azt, ami szerinte jár neki. A férjét és a gyerekét már rég elhagyta, erősen iszik és dohányzik. Jelenlegi párjával mindig veszekednek és verekednek. Szívesen rúg bele a kéregető hajléktalanokba, és az állatkínzástól sem riad vissza.

Vajon Julcsika/a vagy Julcsika/b történetét írnánk meg szívesebben? És melyikről olvasnánk szívesebben? Azt hiszem, írni mindig izgalmasabb egy olyan szereplőről, aki negatív személyiségjegyeket hordoz. Az olvasás már egészen más kérdés. A tökéletes főszereplő irritálja az olvasót, de az olyan is, akit ő személy szerint antipatikusnak talál.

Íróként meglepett, hogy ha a főszereplőm negatív karakter, az olvasók/kritikusok úgy vették, mintha "véletlenül" alkottam meg volna ilyennek. Mintha tévedtem volna, hisz hogyan is akarhattam egy megfáradt, gonoszkodó alakot főszereplőnek megtenni?! Ugyan, dehogy: elrontottam, a történetem rossz!

Nem csak a saját írásomnál vettem észre ezt a hozzáállást. Olvastam már olyan novellát, amiben a főszereplő nagyon idegesített, egyáltalán nem kedveltem, soha nem akarnék találkozni vele stb. Aztán ledöbbenve olvastam a kritikákat, amiben néhány hozzászóló kikérte magának az egészet, a novellát rosszul írták meg, mert a főszereplő önző, vagy unott. Érdekes, mivel szerintem épp azért volt jó az írás, mert érzelmet váltott ki belőlem. Lehet, hogy utáltam a főszereplőt, ez azonban nem azt jelenti, hogy az író rosszat alkotott volna.

Visszatérve a bejegyzés fő kérdésére: naná, hogy mindenki olyan főszereplőt kreál magának, amilyet csak akar. Viszont ahogy például egy Mary Sue karakter is frusztráló lehet az olvasónak, úgy egy romlott karakter is. Tapasztalataim szerint azonban az utóbbiak a szerző tudatos döntéséből születnek, és nem feltétlenül a hozzá nem értésről, félresikerült pozitív szereplőről tanúskodnak. Veszélyes terep ez, főleg ha nem magát a (vissza)fejlődést látjuk, hanem már belecsöppenünk az önző (depressziós, gonosz stb.) szereplő életébe. Az biztos, hogy ebben az esetben fel kell készülni a komoly támadásokra - vagy újra kell írni a történetet úgy, hogy érthető legyen a negativitás. :)

Hasznos cikkek a témához:

7 megjegyzés:

  1. Mivel személyesen is érint a kérdés, a bejegyzés kapcsán elgondolkodtam rajta, ezért megosztom, mire jutottam :) Bár a Mary Sue rendkívül idegesítő karakter tud lenni, a "tökéletes", sablon főgonosz - és gonosz főszereplő - érthetőbb, legalábbis elfogadhatóbb. Papírmasé, és tudja az ember, hogy ilyen, ezért nem is veszi véresen komolyan. Tudja, mi lesz a sorsa (a legtöbb krimiben előbb-utóbb elkapják a sorozatgyilkost). Az "emberi" gonosz azért nehezebben viselhető, mert sokan ismernek rá saját vagy hozzájuk közel álló negatív tulajdonságaira. És a saját negatív tulajdonságaival senki nem szeret szembesülni. Az emberi gonoszt, az idegesítő, önző, unott, hisztis főszereplőt az tudja kezelni, aki - ha van is ilyen tulajdonsága -, már eljutott arra a szintre, hogy ezt kívülről tudja látni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a véleményed! :) Azt kell mondanom, tökéletesen egyetértek. Úgy gondolom, az embert általában azok a negatív tulajdonságok idegesítik a másikban, ami őt magát is jellemzi (vagy épp ellenkezőleg, azaz például trehány helyett nagyon is rendszerető). :) Sajnos ezt csak kevesen tudják kezelni. Ilyen mélységekbe nem akartam belemenni a bejegyzésben, de nagyon örülök, hogy végül is felmerült! :)

      Törlés
    2. Mert ez a lényege :) Az, hogy mit érzünk olvasás közben, elválaszthatatlan attól, hogy milyenek vagyunk, bár vannak általános igazságok :) Nyilván nem mindenkit ugyanaz a negatív tulajdonság fog az őrületbe kergetni :) (bár mint látszik, van, amivel sokaknál lehet ideget szúrni :D ) Ha tisztában vagy magaddal és az értékeiddel meg a hibáiddal, akkor szerintem egy ilyen negatív főhőssel szembesülve inkább elgondolkodsz az okokon, még ha azok nincsenek is kimondva az írásban :)

      Törlés
    3. Sokat gondolkodtam, le merjem-e írni, végül mégis megteszem: nem vagyok benne biztos, hogy mindenki elgondolkodik azon, miért idegesíti őt az adott karakter. :D Inkább a novellát szidja. :)

      Törlés
  2. Ha valaha is azt mondta neked egy "kritikus", hogy azért rossz, elrontott a történeted, mert a karakterednek olyan személyiségjegyei vannak, ami neki nem szimpatikus, akkor borítsd rá az asztalt, menekülj ki az épületből, és gyújtsd rá a házat! Hogy nevezheti magát az ilyen ember kritikusnak? Vagy akár csak laikus műértőnek? Ennyi erővel Dr House-től kezdve a Pengén át az Anyeginig, Frankenstein szörnyétől kezdve a Batmanan át a legtöbb görög drámáig mindenbe bele lehetne kötni! Például a kedvenc drámám, az Ügynök halála egy rettenetesen nyomasztó hangulatú darab, egy porszívóügynökről szól, aki adósságokban úszik, és végül öngyilkos lesz, hogy a felesége a biztosítási pénzből kifizesse a hiteleit, de közben az egész dráma alatt nyavalyog, féltékenykedik a bátyjára, aki jól menő üzletember, a feleségére, aki csalja, a gyerekére, aki utálja. Senki nem érez vele szimpátiát, a néző sem - mégis ez az egyik legjobb dráma amit a XX. században írtak!
    Ne érdekeljen, NEM ÉRDEKELHET, hogy szimpatikus-e az olvasódnak a karakter, mert nem az a cél, hogy szimpatikus legyen - az a cél, hogy elmondd a történetét (és egy sok jellemhibával megáldott szereplő története jóhogy érdekesebb, mint egy Mary Sue-é... de komolyan, a Mary Sue-s történetek miről szólnak, mi adja a drámát, ha egyszer annyira tökéletes?!). Ha logikus a karakter, ha pszichológiailag következetes a személyisége (és azért érezteted, hogy a negatív tulajdonságai nem éppen kívánatosak), akkor egyik normális kritikus sem fog abba belekötni, hogy "nem szimpatikus". (Max a kiadók - nekik tényleg az a fontos, hogy minél többen megvegyék a cuccot, és abban ugye segít, ha nem kell sokat gondolkodni a karakter jellemén.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát - bár ez szubjektív benyomás - adott esetben még az én fejemre volt ráborítva az asztal, mert többek közt ezt is szóvá tettem. Hogy miért is gond, hogy a főhős egy kezelhetetlen hisztérika? :D (oké, mást is szóva tettem... de az más kérdés :D )

      Törlés
    2. Szerintem ha Miller a neten publikálta volna a drámáját, néhányan nála is belekötöttek volna a karakterbe. :D
      Egyébként egyetértek: az írónak nem szabad azzal törődnie, mennyire fogják szeretni az olvasók a főszereplőt. Viszont az is igaz, hogy az emberek szívesebben olvasnak olyan valakiről, akit megértenek, vagy valamiért szimpatikusnak találnak, akivel esetleg együtt tudnak érezni.

      Törlés