2014. december 22., hétfő

Olvastam: Az Útvesztő 1-2. és Tiszták

Azt hiszem minden drámaiság nélkül kijelenthetem, hogy James Dashner Útvesztője számomra az utóbbi évek egyik legjobb regénye volt. :)

A főszereplő, Thomas, egy felvonóban tér magához emlékek nélkül, majd kijut a Tisztásra, az Útvesztő egy viszonylag biztonságos részébe. Az első rész tulajdonképpen csak néhány napot ölel fel, és ezalatt egy pillanatra sem állnak meg az események. Thomas és a többiek azért harcolnak a hatalmas, erős lényekkel, hogy kijussanak, és hogy végre visszakapják az emlékeiket.

Be kell vallanom, hogy főként íróként találtam érdekesnek az olvasmányt, mert az szerző szinte mindent megvalósított, amit én csak próbálok elérni. :D Hogy tényleg a legelején kezdjem: már az első mondattal teljesen bevonódunk a történetbe, és utána bizony elég nehéz abbahagyni az olvasást. A fejezetek nem hosszúak, de mindegyikben van valami rejtély, valami izgalom, ami miatt egyszerűen képtelenség letenni a könyvet.

Érdekesnek találtam, hogy az Útvesztő lakói tulajdonképpen egy új nyelvet találtak ki maguknak, és kíváncsi vagyok, hogy ennek lesz-e még valami jelentősége a későbbiekben. :) 
Az egyetlen dolog, ami nekem inkább hatásvadásznak tűnt, mint tényleg szükséges elemnek, a legvégén lévő haláleset, bár az is lehet, hogy az igazi jelentősége ennek is csak a legvégén derül majd ki.

A második résztől, a Tűzpróbától, féltem egy kicsit, mert attól tartottam, az író nem tudja majd hozni az első részben megszokott szintet. Fölösleges aggodalom volt. :) Ha lehet, a Tűzpróba még az előzőnél is izgalmasabb volt, jóval több "akcióval". Itt már félig-meddig tudjuk, miről is van szó, miért kerültek a gyerekek az Útvesztőbe, igaz, még mindig sok a rejtély. A vége zseniális lett: nagyon-nagyon lehet izgulni, mi is lesz az utolsó részben!
Itt sem tudom, hogy hibának róhatom-e fel Teresa különös viselkedését (konkrétan: vajon színészkedik-e vagy sem, és ha igen, tényleg ennyire jól csinálja?), egyelőre ugyanis kicsit hiteltelennek tűnik, de még itt is fennáll a lehetőség, hogy a későbbiekben majd hihető magyarázatot kapunk. :)


Úgy gondoltam, Julianna Baggott regényét, a Tisztákat is itt említem meg, ugyanis ebben is egy dísztópiáról van szó. A történet valamiért kevésbé fogott meg, valahogy lassabban bontakoznak itt ki az események, mint az Útvesztőnél. Igaz, végül izgalomból itt sem volt hiány. :)

A Robbanások teljesen elpusztították a földet, és majdnem az emberiséget is. Az emberek borzalmasan eltorzultak: összeolvadtak tárgyakkal (az egyik főszereplőnek, Pressia-nak például egy babafej van az egyik keze helyén) és tele vannak égési sérülésekkel. Természetesen van egy hely, a Kupola, ahol az emberek biztonságban átvészelték a tragédiát. A másik főszereplő, Partrigde itt él, és ahogy az sejthető, ezen a helyen sem olyan szuper az élet, ahogy az elsőre látszik. Az ő találkozásukról, életbemaradási küzdelmükről, harcukról szól a történet.

Tulajdonképpen egy tipikus felállás: világvége, a felépített "jó hely", és a kívülállók. Ennek ellenére mégis élvezhető a sztori. Nekem kellett egy kis idő, míg hozzászoktam az összeolvadásokhoz, valahogy túl hihetetlennek, elképzelhetetlennek tűnt.

Bár a történet tényleg nem a legkülönlegesebb, a karakterek nagyon jól felépítettek, és a váltott szemszög hozzásegít ahhoz, hogy minden szereplőt alaposan megismerjünk. Igaz, Partrigde indoka, amiért szökni kívánt a Kupolából, nekem nem állt biztos lábakon. Az egyik parancsnok és fontos mellékszereplő, El Capitan karaktere zseniálisra sikeredett. A férfinak a csípőjéhez nőtt hozzá a testvére, Helmud, aki ezért nem nőtt fel, és kommunikációja annyiban merül ki, hogy bátyja szavait ismétli. Különös a kapcsolatuk, El Capitan pedig amolyan "szürke" karakter, nem az a tipikus "rosszfiú, aki a héj alatt valójában vajszívű": nem, ő tényleg egyszerre jó és rossz. :) 

Egyéb megközelítésből is érdekesnek találtam ezt a történetet. Úgy gondolom, az embert a szép szeretete és a művészet "emelte ki" az állatvilágból. Pressia világában nincs semmi szép, az emberek is eldeformálódtak, a környezet halott - a lány mégis kis, szépséges játékokat, pl. pillangókat készít. Ezeknek semmi hasznuk, az emberek mégis elfogadják fizetőeszközként. 
Partridge világában, a Kupolában, a fiúk nem tanulhatnak művészetet - őket genetikailag manipulálják, és nagy részük később állathoz hasonlatos lény lesz. 
Fogalmam sincs, hogy az írónő szándékosan alkotta-e meg így a történetet, mindenesetre én nagyon érdekesnek találom. :)

A Tiszták is több részes regény, ám nem vagyok biztos benne, hogy elolvasom a folytatást. (Ha mégis, kizárólag El Capitan miatt. :)) Azt is meg kell említenem, hogy a fordítás minősége sajnos hagy maga után kivetnivalót, az elírás is elég sok benne, és ezek sem növelték a könyv élvezhetőségét. 

Dísztópia kedvelőknek leginkább az Útvesztőt ajánlom, de a Tiszták elolvasásával sem vesztegetik el az idejüket. :)

(képek forrása: http://moly.hu/)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése