2015. január 27., kedd

Olvastam: Sovay

Celia Rees Bűbájos Mary-jét imádtam kora kamaszkoromban, a Sovay azonban nagy csalódást okozott.

A történet: van egy felelőtlen úrilány, aki olykor felindulásból útonállónak adja ki magát, végül kémeknek kiáltják ki az apját hazájukban, Angliában, majd Franciaországban is. Az írónő mindent beleadott, ami egy jó regénybe kell (?): különc lány, jóképű férfiak, ellenség. Mégsem sikerült jól összeraknia a történetet.

(forrás:http://moly.hu/konyvek/celia-rees-sovay-az-utonallo-urilany)
 Azért persze vannak benne nagyon is jó részek. Az eleje, amikor Sovay bőszült vadtehén módjára, útonállónak öltözve elindul vőlegényt lőni, különösen tetszett. :D Ezen kívül szépen megelevenedik az olvasó előtt a XVIII. század végi Anglia, amikor egész Európa a francia forradalom utóhatásaitól zeng és retteg. Az írónő a ruházatnak is nagy jelentőséget szentel, aminek én személy szerint nagyon örültem. 
Vigyázat, most egy komoly kulcsjelenetet árulok el :) : Sovay-t a végén halálra ítélik, és az a néhány oldal valami zseniálisra sikeredett, kiérződik belőle a félelem és kétségbeesés. (Azt hiszem, a regényben kizárólag ez a pár oldal tartalmaz igazi érzéseket és gondolatok.)

Úgy gondolom, a körítés jól sikerült, de a történet elveszett benne. Több karakter is feltűnik, akik először fontosnak tűnnek, végül mégis megfeledkezik róluk az írónő. Ebből is látszik, hogy Sovay az egyetlen szereplő, akire fókuszálnunk kell. Ott van például a vőlegénye, James, és a családja. Sovay kiadja a fiú útját, mivel az megcsalta, és a fiú elárulja, hogy tulajdonképpen csak megfigyelte a lány apját, akit kémkedés gyanújával vádolnak. James apja is felbukkan a történetben, aki rosszakarója Sovay családjának - de aztán róluk nem hallunk többet.
Barátja, és intézőjük fia, Gabriel olyannyira lényeges szereplő(nek lett beállítva), hogy néhány fejezet az ő szemszögéből íródott. Majd Sovay-ék lelépnek Franciaországban, Gabriel Angliában marad - és hogy mi lett vele, senki sem tudja.
Dysart a "főellenség", aki (többek között) Sovay és családja ellen is tör, a lány és barátai bizonyítékokat keresnek ellene - fölöslegesen. A végén egy fél mondatból megtudjuk, hogy Robespierre-rel együtt őt is kivégezték, mint hazaárulót. 

Sok szereplő tűnik fel, főként férfiak, akiket két csoportba lehet sorolni: Sovay barátja - Sovay ellensége. Ám azért van valami, ami összekapcsolja őket: mind megegyeznek abban, hogy Sovay gyönyörű, esetleg "csak" csinos, illetve különleges és persze okos is. Kiváló színészi tehetséggel rendelkezik, továbbá az erdei vadászatok során edzett hallásának köszönhetően a városban meghallja, amint egy profi kém követi őt. Valójában az egész regény a lány tökéletessége körül forog, a történet és a többi karakter csak ennek eszköze. Sajnos, ezt a tökéletességet inkább szájbarágással próbálta az írónő elérni, nagyjából minden második oldalon megjelenik egy férfi, aki gondolatban hangsúlyozza Sovay erényeit. Ugyanígy próbálja nagy igyekezettel felhívni a figyelmünket arra, hogy milyen borzalmas sorsa volt akkoriban a nőknek, akik nem szavazhattak, nem lehetett szavuk, stb. Ez kétségtelenül így volt, de ezt megint inkább csak sulykolta belénk az írónő, és a "szegény Sovay" érzés felkeltését szolgálta.

"Véletlen találkozásokból" túl sok fordul elő a történetben, amit szerintem maga az írónő is érzékelhetett, mert "bocsánatot kér" egyik szereplője által: Dysart jegyzi meg egyszer, hogy nem hisz a véletlenekben, amikor szóba jön egy ilyen "véletlen találkozás". Sovay többször is bajba kerül, de szerencsére amint kezdenek komolyra fordulni a dolgok, megjelenik egy férfi és megmenti őt. Ez számomra elég rossz megoldás egy olyan könyvben, ahol azt hangsúlyozzák, a nőket tévesen tehetetlen és buta állatoknak tartják, valamint, hogy a főszereplőnk oly' talpraesett és intelligens. 

Az alig egy oldalas, évekkel később játszódó Utóhang sem okoz csalódást, követi a történet vonalát. Meg tudjuk belőle, hogy Sovay tökéletessége Franciaországban sem csorbult: divatot teremtett, és a társaság kedvence lett.

Nos, az a helyzet, hogy még rengeteg "hibát" fel tudnék sorolni, de ezeket tartottam a legfontosabbnak. Nem lett volna rossz regény, ha a történet főszereplője egy szép, különc úrilány, és nem a szép lány köré hintenek egy történetet. Úgyis szerepelhet szépség a történetben, hogy nem vonunk be jó sok férfi szereplőt, majd egy hirtelen nézőpontváltással láthatjuk a gondolataikat, amik kizárólag a lány fantasztikus külsejét, jellemét dicsőítik. (Érdekes, hogy James-ék eltűnnek a történetből. Az egyetlen olyan család, aki nem borult térdre Sovay fantasztikus kisugárzásától. :D)

Azoknak ajánlanám a könyvet, akik szeretik a "lányos-hercegnős" történeteket, ahol a herceg mindig felbukkan és megmenti a hölgyet; plusz ha e mellett a történelmet is kedvelik, akkor tetszeni fog a történet. :)

2015. január 21., szerda

Olvastam: A csudálatos Mary

"Én azt szeretném tudni - mondotta -, vajon a csillagok vannak aranypapirosból, vagy az
aranypapiros van csillagból?"

(forrás: http://moly.hu/konyvek/p-l-travers-a-csudalatos-mary)

P. L. Travers regénye valóban "csudálatos", már ha valaki szereti a varázslatokkal átszőtt meséket. :) Az pedig biztos, hogy a büszke és szigorú Mary Poppins mellett nem kell félnünk a megszokott hétköznapoktól. A dada a keleti széllel érkezik meg a Banks családhoz, és a gyerekeknek nem lehet panaszuk, számos érdekes kalandot élnek át vele, míg legnagyobb szomorúságukra tova nem száll a nyugati széllel.
A testvérek és az olvasók is többek között megismerkedhetnek a táncoló tehén történetével; ellátogathatnak éjszaka egy állatkertbe amikor az állatok az urak; megtudhatják, mire jók a gyömbéres kalács papírcsillagai; vagy karácsonykor együtt vásárolhatnak egy csillaggal.
Azt hiszem, ezt a könyvet bátran ajánlhatom minden meseszeretőnek, korosztálytól függetlenül! :)

Rendhagyó módon néhány filmet is ajánlanék. E történet alapján készítették a híres Mary Poppinst, ami legalább annyira varázslatos, mint maga a könyv. Ha pedig valaki kíváncsi rá, miként vette rá Walt Disney a makacs írónőt a jogok eladására (persze, némi amerikai cukorsziruppal öntözve), bátran ajánlom a Banks úr megmentése című filmet.

Kellemes olvasást, jó filmnézést! :)

(A könyvet elektronikusan, és teljesen legálisan le lehet tölteni a Magyar Elektronikus Könyvtár oldaláról, az alábbi linken:
http://mek.oszk.hu/html/vgi/kereses/keresesujgy.phtml?tip=gyors)

2015. január 17., szombat

Bétázni, vagy nem bétázni - ez itt a kérdés

A napokban olvastam hasonló témában egy cikket, valamint épp a közelmúltban bétáztattam a készülő regényem elejét, és e kettő hatására megérett bennem az elhatározás, hogy én is megosszam a gondolataimat. 

Bár hosszú évek óta írogatok, bevallom, nagyon sokáig még azt sem tudtam, hogy létezik "bétázás". Amikor egyszer egy irodalmi oldalon "bétákról" beszéltek, azt hittem, félreolvasom a szót. Sőt, miután végre összeraktam magamban, miről is van szó, sokáig nem mertem vállalkozni az akkor rettentően félelmetesnek tartott folyamatra. Még hogy idegen emberek olvassák az írásaimat? Ugyan, mit tudnék én segíteni bárkinek is, hisz én sem tudok írni?! Végül minél többet forgolódtam "irodalmi körökben" (facebook csoportokban :)), rájöttem, hogy "muszáj" másokkal is elolvastatni az írásainkat, ha fejlődni akarunk. Illetve: "muszáj" másoknak is bétáznunk, ha fejlődni akarunk. (Az sem hátrány, hogy ez utóbbival sokat segítünk a másik félnek is, nyilván. :))
(forrás:http://knote.com/2014/11/11/need-to-become-a-more-efficient-writer-consider-the-writing-hacks-of-these-famous-authors/)

E hosszúra nyúlt bevezető után pedig a lényeg: végül beléptem egy bétás csoportba, és aktívan részt is vettem benne. Azt hiszem, ez alatt a közel egy év alatt többet tanultam, mint az azt megelőző tizenvalahány alatt. Úgy gondolom, egy fejlődni vágyó írópalánta nem is tehet többet saját magáért, mint hogy belép egy ilyen csoportba, és bétákat keres (és az sem árt, ha utána megfontolja/átgondolja a kapott tanácsokat). 

Sok pozitív tapasztalatom van a bétázásról. Kaptam már jót is, rosszat is, de az előjel tulajdonképpen mindegy, mert mind a kettőből tanultam. "Mellékhatásként" lett néhány olyan ismerősöm, akiknek ugyanúgy sokat jelent az írás, mint nekem, ami valóban pozitív, ha az ember lányát nem veszik körbe hasonló érdeklődésűek. :D Ráadásul ők megbízható, állandó béták, akikre mindig lehet számítani. Nos, és ezzel a mondattal érkeztem el ahhoz a részhez, amiről tulajdonképpen írni szerettem volna. :D

 Nem csak ilyen jó dolgokkal találkoztam "béta-karrierem" során. A legkisebb gond, hogy amikor te jelzed a csoportban/oldalon, hogy bétáztatni szeretnéd az írást, jelentkeznek is szépen - majd néhányan "elfelejtik" visszaküldeni. Ebben nincs semmi különös, elvégre időnk sajnos nem végtelen, nyilván velem is előfordult, hogy nem volt időm bétázni. Ilyenkor azonban eszemben sincs bárki művét elkérni, hiszen nem tudok majd vele foglalkozni. Persze, az is lehet, hogy csak később derül ki, mégsem lesz idő rá, erről nem tehet az ember, mindig előfordulnak váratlan tényezők. (Tényleg csak zárójelben, de ilyenkor lehet írni a szerzőnek, hogy nincs ideje - valószínű, bár teljesen biztos nem lehetek benne, hogy ezért még nem zuhan magába az Univerzum.) Vagy talán bele is olvasott, csak nagyon nem tetszik neki, az írás uncsi, vagy egyéb gondja van vele. Ilyenkor is lehet ám írni a szerzőnek, hogy nem olvassa végig, és milyen okokból, mert ez is jelzés lehet, tanulhat belőle.

(forrás:http://islandmag.com/wd-booth-charitable-trust-island-magazine-emerging-writer-mentoring-program/)
Szerintem ennél sokkal nagyobb "bűn", amikor szerencsétlen béta elpepecselget az írással, majd el is küldi az
átjavított művet a szerzőnek - és utána semmi. Sem egy "köszönöm", sem egy "hülye vagy". Ilyenkor nem tudok másra gondolni, mint hogy az író megsértődött, amiért nem azt írtam, hogy nyugalom, minden oké, csak dőlj hátra, hamarosan eléd omlanak a kiadók, az olvasók; a megfilmesítésből, mert nyilván az lesz a vége, szuperul meggazdagszol, azonnal mondjon is fel a munkahelyén; minimum bestseller lesz a regényből, de készülj fel az irodalmi Nobel díjra is. Sőt, egyenesen rólad neveznek majd el irodalmi díjat!
Úgy gondolom, hogy a negatív megjegyzések, kritikák után nem megsértődni kell, eldobni a tollat, hanem tanulni. Mert az ilyen magatartás nem von maga után fejlődést. Persze, az is lehet, hogy én látom rosszul, és amikor ilyen esettel találkoztam, valójában én voltam az, aki hibázott, és nem értettem meg a művet. Még az is megfordul a fejemben ilyen válasz nélkül hagyott korrektúrák után, hogy esetleg az író valójában nem arra vágyott, hogy kijavítsák a művét, hanem arra, hogy az olvasók elolvadjanak tőle. Ezt még meg is értem, hisz mindenkinek kell az elismerés, és tapasztalatom szerint az írók egyébként sem dúskálnak az önbizalomban (többnyire), de jó lenne megérteni, hogy a béta ilyenkor (jó esetben) nem bántani akar, hanem épp ellenkezőleg, próbál a maga képessége szerint segíteni.

Előfordult, hogy nem értettem egyet kritikával, de nem burkolóztam sértett hallgatásba, megmondtam, hogy miért nem értek egyet vele. Mert ha valaki időt áldoz arra - van, hogy nem is keveset -, hogy javítsa, véleményt mondjon az írásomról, akkor nem leszek annyira udvariatlan (finoman fogalmazva), hogy szó nélkül hagyom a fáradozásait. Ha volt olyan vélemény, ami rosszul esett, akkor teljesen magamba zuhantam, "Belőlem sosem lesz író!" felkiáltással. Azután átgondoltam, és ha igaznak véltem - többnyire az volt, hiába puffogtam előtte órákig vagy napokig -, a következőkben már figyeltem erre dologra, és láss csodát, tényleg jobbak lettek az írásaim!

A végére pedig jöjjön néhány hasznos link:

Világ BÉTÁI egyesüljetek! facebook csoport:
https://www.facebook.com/groups/430065673713068/

Béta, tesztolvasó, korrektor és az író c. cikk:
http://boncnok.blogspot.hu/2015/01/beta-tesztolvaso-korrektor-es-az-iro.html

Ha bárkinek véleménye van a témával kapcsolatban, nyugodtan írjon! ;)

2015. január 9., péntek

Olvastam: MásValaki problémája

A nagy Twilight-mizéria óta nem szívesen olvasok vámpíros történeteket, Meiszner Krisztina regénye azonban elég érdekesnek tűnt ahhoz, hogy felhagyjak ezzel a szokásommal. A végén kiderült, hogy jól döntöttem. :)

Eleinte azért akadtak kétségeim. A történet számomra nehezen indul: az első fejezetben egy kicsit erőltetettnek éreztem a narrátor lazaságát, valamint a szereplők és a helyszín bemutatása nem tudott bevonni a történetbe. Itt tulajdonképpen Jenő és Valéria, valamint kocsmájuk, a Bugyor "hétköznapi" életébe pillanthatunk bele.

Aztán, ahogy tovább olvastam, egyre csak jöttek a pluszpontok. :) Elsőként, hogy nem egy mega-szuper-csillámpasi a főszereplő, hanem egy olyan... átlagos fickó. Ettől pedig hihetőnek, élőnek (ha-ha!) tűnt a karakter, az egész helyzet. (Itt megjegyezném, hogy a fülszöveg egy kicsit csalóka, a főszereplőt "jóképűnek" nevezi, ám ezt a regény nem erősíti meg, és nem is cáfolja. E helyesbítés csak azért, hátha valaki kizárólag ez miatt olvasná el a történetet. :D)

A sztori akkor indul be igazán, amikor főhőseink megtalálják a hullát a Bugyor hátsó bejáratánál. Innentől kezdve begyorsulnak az események, az olvasónak még pislognia sincs ideje, mindig történik valami, amin izgulhat. Ekkor jön be a képbe a figyelő és családja: Lakatosék, a roma vámpírok, akik nálam az abszolút kedvenc szereplők ebben a történetben! :D A végén meglepett a gyilkos kiléte. Az olvasás során azt sem tudtam, kire gyanakodjak, míg végül - Jenő felfogásához hasonlóan - már mindenki gyanús lett. :)

A karakterek jól sikerültek, hihetőek és mindnek van személyisége. Egyedül talán Jenőnél éreztem egy kicsit, hogy nem tudom pontosan behatárolni, ki is ő, milyen is ő, bár lehet, hogy egy folyton személyiséget váltó vámpírnál ez nem is olyan nagy baj. :)

Összegzésként annyit tudok elmondani, hogy ez a könyv nem lesz a kedvencem, de örülök, hogy elolvastam, és bátran ajánlom azoknak, akik egy kis humorral meghintett (véres) krimire vágynak! :)

Itt tudtok beleolvasni a könyvbe:
http://konyvmolykepzo.hu/reszlet/masvalaki_reszlet.pdf