2015. május 27., szerda

Olvastam és Kérdeztünk: Rácz-Stefán Tibor: Fogadj el!

A II. Aranymosás pályázat Public Stars kötete Rácz-Stefán Tibor regénye lett. Épp ezért voltam rá kíváncsi, tudni akartam, vajon jól döntöttek-e az olvasók. Nos, a válaszom egy határozott igen. :) Rendhagyó módon most nem csak az ajánlómat olvashatjátok, ugyanis Ferenczi Szilvivel interjút is készítettünk a szerzővel. :)

Ha a regényt egyetlen szóval kellene kifejeznem, egyértelműen a sokkoló mellett döntenék. Adott egy meleg srác, Dávid, aki beleszeret osztálytársába, Áronba. És adott egy lány, Petra, aki ösztöndíjasként kerül a "gazdagok iskolájába", és hazugsággal próbál beilleszkedni abba a világba. Ők ketten jó barátok lesznek, de még ez a barátság sem tudja megakadályozni a tragédiát.

A történeten észrevételeim szerint két motívum vonul végig. Az egyik az álarc. Tulajdonképpen minden karakter álarcot visel, mindenki másnak mutatja magát, mint aki/ami, és sérüléseit e mögé bújtatja. A másik motívum a tragédia, ami jobbára a szülők nemtörődöm viselkedéséből adódik. Találkozhatunk egy prostituált édesanyával, olyan szülőkkel, akik előnyös társadalmi helyzetüket kívánják megtartani a gyerek által vagy akik még a tanulmányi eredményt is pénzen veszik. Számomra Petra édesanyja is érdekes karakter volt, nála is azt éreztem, hogy megértem a viselkedését, de egyben elítélendőnek is tartom, hogy nem állt a lánya mellé. A legjobban éppen az tetszett a regényben, hogy nem csak azt láthattuk, milyen rémesen viselkedik az adott karakter, hanem a miérteket is megérthetjük. Érdekes ez a kettőség, mert ezáltal egyszerre bűnösök és áldozatok, és bár valahogy igazat adunk nekik, a tények mégsem mentik fel őket a tetteik alól.

Dávid mindez alól kivételnek tekinthető, ő a "félénk jófiú" szerepét töltötte be a regényben. Viszont itt is érdekesnek találom, hogy bár a fiú tényleg csupaszív és segítőkész, tulajdonképpen ő indította útjára a tragédiát, még ha akaratlanul is.

Azt nem állítom, hogy a regény teljesen hibátlan. Néhol úgy éreztem, mintha túl gyorsan történne minden, máskor pedig túl lassan, és akadt néhány helyzet, ami számomra hiteltelennek tűnt (pl. Dávid elég gyorsan leküzdi a vízfóbiáját). A prológus egyáltalán nem illett a regény hangulatához, meglehetősen sablonos és "amerikai" volt - nekem inkább elvette a kedvem az olvasástól, minthogy tovább ösztönzött volna. (Bár szerencsére eszembe sem jutott abbahagyni a könyvet. :)) Ezek viszont inkább csak apróságok - számomra az egész történet a "háttérben zajló", lelki folyamatokról szól, és ez nálam mindent visz, és még sokkal nagyobb hibákat is elnéznék a szerzőnek. :D

Tulajdonképpen mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, mert arról szól, hogy értsük meg (fogadjuk el :)) a másik embert, és mielőtt a másik oldalról is belerúgnánk, gondolkodjunk el azon, vajon mit érez. Arról szól, hogy ne féljünk segíteni - és segítséget kérni. Nem egy egyszerű, butácska szerelmi történetről van szó, jó adag gondolkodnivalóval lát el minket a könyv. ;)

2015. május 24., vasárnap

Olvastam: A Pickwick klub

A híres karikaturista, Robert Seymour rajzaihoz kísérőszöveg-írónak egy bizonyos Charles Dickens-t kértek fel. A huszonnégy éves újságíró elvállalta a feladatot, és Pickwick úr, valamint barátainak története végül hatalmas sikert aratott, túlszárnyalva a grafikust. A fáma szerint Seymour e csalódás hatására követte el öngyilkosságát. Ám ez nem akadályozta meg Dickens-t abban, hogy további történeteket írjon a jóságos úrról. :)

A regény a pickwickisták bemutatásával kezdődik. A klub elnöke természetesen Samuel Pickwick, aki egyben a regény főszereplőjének tisztségét is betölti. Pickwick úr és három barátja: Tracy Tupman, Augustus Snodgrass és Nathaniel Winkle országjáró utazásra indul, melyek során különféle kellemes és kevésbé kellemes kalandokba keverednek. Később csatlakozik hozzájuk Samuel Weller, akit Pickwick úr az inasának fogad.

Nem egy szűkszavú regényről van szó. A főszál mellett számos történetet is megismerhetünk, amiket egy újonnan megismert barát mesél el, vagy olvassák valahol, esetleg Pickwick úr tintájából és bölcs elméjéből származik. A történet csodálatos bemutatása a korabeli társadalomnak, különböző emberek személyiségének, a szerelemnek - és az özvegyasszonyoknak. :) Dickens regénye után nem is lehet kérdés, hogy a nők két csoportra oszlanak: kibírhatatlan özvegyekre/asszonyokra, valamint kedves, bájos és szép fiatal lányokra (a maradékot az író nem tartotta érdemesnek megemlíteni :)). 

A kedvenc karakterem egyértelműen Samuel Weller, akinek mindig helyén van az esze, nem fél kimondani a gondolatait és nem könnyű megijeszteni. A fiatal inas nem egyszer segíti ki gazdáját és barátait, és romantikus hűsége kenyéradója iránt valóban tiszteletreméltó. Alább az ő és édesapja között elhangzott párbeszéd egy részét olvashatjátok, mely részlet hűen tükrözi az egész regény szellemiségét és hangulatát. :)

"- Legjobban az tetszik nekem a stílusodban - mondta idősb Wller úr -, hogy nincsen benne az a sok fura megszólítás... Vénusz meg hasonlók. Mire jó az, Sammy, ha egy fiatal nőt Vénusznak vagy angyalnak neveznek?
- Az már igaz! - felelte Sam.
- Annyi erővel akár griffmadárnak vagy egyszarvúnak is nevezhetnéd őket, vagy akár egyenesen királyi címernek, mert azon aztán egy egész rakás mesebeli állat van együtt."

Végezetül pedig még egy kis érdekesség:
A Douwe Egberts igazgatójának felesége nem csak a teáért, de Dickensért is rajongott. Épp A Pickwick klubot olvasta, amikor a cég nevet keresett a teatermékeiknek. Mi másról is nevezhették volna el a híres Pickwick teát?! :)

2015. május 22., péntek

Kérdeztünk: A. G. Hawk

"Megtanultam az állatok nyelvét, kiszabadítottam a királylányt a sárkány fogságából, különféle varázstárgyakra és varázslatos segítőkre tettem szert..." - Vass Attila számos blogot szerkeszt, novellákat és regényeket ír, honlapjáról pedig hamarosan letölthető első e-bookja. 
Ferenczi Szilvivel ismét interjút készítettünk, melyet itt tudtok elolvasni. :) 

2015. május 17., vasárnap

Nem minden arany, ami Arany

Mit tehet a szegény szerző, ha negatív lektorit kap az írása? Az én receptem szerint először kesereg és sír egy nagyot, majd azonnal nekilát a következő alkotásnak. :)

A Gimnázium az Aranyló Fa Mögött sikerrel vette a IV. Aranymosás pályázat előszűrőjét, de a lektorok előtt már nem szerepelt ilyen jól. Mindez nem lepett meg, ennyi idő távlatából már én is láttam a hibákat (bár korántsem annyit, mint amennyit a lektorok felsoroltak :D). Valóban "negatívnak" tűnik ez a visszautasítás, nagyon mégsem panaszkodom. A II. Aranymosáson szintén tovább jutott az előszűrőn a mesém, a Mindenség Könyve, de a lektorok még csak be sem kérték, tavaly pedig még az előszűrő sem sikerült. Ehhez képest a Fát néhányan hozzászóló a kedvencének nevezte, ami komoly előrelépés az előző évekhez képest. :D

Az élet nem áll meg, és csak rövid ideig siratom az én Aranyló Fámat, meg ami mögötte van. :) Ezért az első dal legyen egy rekviem a Fáért - sok jelenetet találtam ki erre a zenére. A második pedig üdvözölje az új regényt. :)