2015. július 14., kedd

Olvastam: Az emlékek őre

Lois Lowry regényét úgy 6-7 évvel ezelőtt ajánlotta egy ismerősöm, hosszas dícséret kiséretében. Persze fel is jegyeztem magamnak a csak gondolataimban létező "elolvasandó könyvek" listájára. Aztán szépen el is felejtkeztem róla, egészen addig, míg meg nem láttam, hogy már filmet is készítettek belőle. Most, az elolvasása után, ha csak néhány szóban kellene jellemeznem a könyvet, akkor ezek lennének azok: zseniális, elgondolkodtató, megható, csodálatosan megírt. :)

Az utóbbi évek olvásmányélményei alapján kezdtem elhinni, hogy csak az lehet jó regény, amiben legalább minden második oldalon valakinek a vére folyik, lehetőleg a legbrutálisabb módon. Az emlékek őrének viszont majdhogynem a fele "csak" a világ bemutatása. Unalmasnak hangzik? Egyáltalán nem az. Faltam a betűket, mert az író zseniálisan adagolja az információt. Mi, olvasók, pontosan megtudjuk, amiről a szereplőknek fogalmuk sincs: hogy a tökéletes életük nem feltétlenül helyes, még ha kényelmes is.


Ez a világ színtelen, szagtalan - és gyakorlatilag érzelemmentes. Ebben a jövőben játszódó, tökéletes és renezett világban nem csak a piros színt nem ismerik, de a testi-lelki fájdalmat sem - bár a szeretet és a család is ismeretlen fogalom. Úgyanígy a jövő miatt sem kell aggódniuk, hiszen a tizenkettesek beosztásán mindenki megkapja, milyen feladatra a legalkalmasabb. 

Csak egyetlen ember van, aki mindent tud: az Őrző, aki ismeri az emberiség teljes múltját. Hamarosan Jonas, a történet főszereplője is csatlakozik hozzá - a tizenkettesek beosztásán ugyanis őt jelölik az Őrző utódjának. Így megkezdődik Jonas kiképzése.

A fiú először kellemes emlékekkel ismerkedik meg, majd megtapasztalhatja a fájdalmat és a szenvedést is. És megismer néhány titkot a közösség működésével kapcsolatban, ami még az emlékeknél is jobban megrázza Jonast. Ettől a pillanattól kezdve az író mintha kissé elsiette volna a dolgokat, és hamar eljutunk odáig, hogy a fiú és az Őrző megpróbál tenni valamit a közösségért, hogy azok kikerüljenek abból a színtelen, érzelemmentes világból. Jonas nehéz feladatra vállalkozik, és valójában nem vagyok biztos benne, hogy a történet végének mondanivalója - legalábbis amit én kiolvastam belőle - tulajdonképpen "helyes"-e, én némi reménytelenséget éreztem ki belőle.

Jonason és az Őrzőn kívül természetesen felbukkannak még karakterek, akiknek fontos szerepük van a történet és Jonas személyiségének alakulásában. Nagyjából ez is a szerepük, de ezt nem tartom hibának. :) A legfontosabb természetesen Jonas családegysége. Apa, aki dajkálóként dolgozik, és az Igazságügyi Hivatalban dolgozó Anya. Húga, a B nemű, hetes Lily. Apja néha hazahozza a csecsemő Gábrielt is, akinél még nem döntötték el, hogy elbocsátják, vagy maradhat, mert visselkedése alapján hasznos tagja lesz a közösségnek. Jonas néhány barátját is megismerhetjük. Például a kissé szórakozott Ashert, aki sokszor megismerkedett a fegyelmezőpálcával helytelen viselkedése miatt. Illetve felbukkan Fiona, aki kihozza Jonasból a "bolydulást" néhány kellemes álom formájában, de nem sokáig, mert egy gyógyszerrel azonnal el is folytják, mint minden lakos esetében. 

Említettem néhány negatívumot, de ettől függetlenül kétséget kizáróan a kedvenceim közé sorolom ezt a könyvet. :) Igaz, hogy a végkifejlettel kapcsolatban vannak kétségeim, és hiába lett kissé "elsietett" a második fele, mindenképpen gondolkodásra késztet: mi a fontos az életben, mire jó a szeretet és a fájdalom, és hogy próbáljunk-e a segíteni, ha hatalmunkban áll - bármi is legyen a vége. :)

Nem is ajánlom ezt a regényt, inkább úgy fogalmaznék, hogy kötelező darab mindenkinek. :D Azért mégis idézném a szerző ajánlását, mert magam is csak ennyit tudnék mondani: "A gyerekeknek, akikre a Jövőnket bízzuk." 
Olvasásra fel! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése