2015. november 8., vasárnap

Kérdeztünk: Pusztai Andrea interjú


Pusztai Andrea legújabb kötete, ,,A sárkányölő” november elején látott napvilágot. Ferenczi Szilvivel a regény hátteréről, a démonokról, Platónról, és az írásról kérdeztük az írónőt.




2008-ban jelent meg első regényed, ,,A poklok királynője” a Novum Verlag Kiadó gondozásában. Ennyi idő elteltével milyennek látod ezt az írást? 

Réginek, de erről nem a könyv tehet, hanem én. Még nem voltam húsz éves, amikor befejeztem, aztán nagyon sokáig őrizgettem, mire kiadásra került. Elsősorban azt mutatta meg számomra, hogy képes vagyok megírni egy regényt, befejezni egyáltalán. A történet különc, és nem jön át kellően, írástechnikai hibáktól hemzseg, és steril, mint egy kórházi műtő. A célt azonban teljesítettem vele, hiszen olyan alakokat akartam megalkotni, akiknek hírből sincs köze a divatos vámpírokhoz, nyíltan lázadtam ellenük a karaktereimmel, már akkor.
A fejlődésem szerves részeként tekintek erre a regényre, olyasmit jelent számomra, mint amikor az ember furán néz a hat éves kori fényképeire. Vállalom a hibákkal együtt, mert az enyém, de egy bizonyos értelemben magam mögött hagytam, és már messze van. Ahhoz, hogy letegyem azt a terhet, amit jelentett, a megjelenés segített felszabadulni, valamint megérteni a könyvpiac belső működését is. Ha ez nincs, valószínűleg nem tartok ott, ahol most.
Ez a kötet magánkiadásnak számít, könyvszakmai szempontból olyan, mintha nem is lenne. Ez leginkább azért van, mert más a magánkiadás és más egy profi kiadóval, szakmai stábbal a hátunk mögött megjelenni, ezt most már szerzőként, tapasztalatból is mondom annak, akinek ez még nem evidencia. A könyvpiaci változások is izgalmasan alakulnak, hiszen az utóbbi időben a magyar kiadók sokkal nyitottabbá váltak a magyar szerzők műveinek megjelentetésére. Ez a tendencia pedig erősen tartja magát, hiszen a közönség egészen jól fogadja őket. Érdemes hát fejlődni és sokat írni, és érdemes magyar szerzőket is olvasni.
Visszatérve a királynőmhöz, nagyon röviden és kissé külső szemmel nézve már, azt mondanám rá: „Nem olyan rossz egy kamasztól!”

Ma már saját néven írsz, de korábban Andrea Ann Smith és Winkler Anna néven is publikáltál. Miért nem ragaszkodsz már az írói álnevekhez?

Íróként az ember elképzeli magát valamilyennek a kezdetek kezdetén, álnevet választ és a civil élete mellett felépít egy képet magában, kitűzve ezzel egy elérendő célt. Régebben úgy gondoltam, hogy több néven fogok írni, mert egy rakás tudathasadt „írói én” szorult belém, akiknek teret akartam hagyni. Ez lényegében azt jelenti, hogy zsánerenként akartam külön brandet építeni az álnevek köré, ami nem működőképes koncepció, ezt azonban akkor még nem tudtam. A név szerves része az írói identitásnak, ám van az a pont, amikor ez a külső kép – amit megálmodtunk magunkról –, összeforr az íróval, mint emberrel és színes személyiséggel, kevésbé idegen, kevésbé külsőséges lesz, a fejlődésben megtelik több tartalommal, munkával, érdemi mondanivalóval. Velem ez megtörtént, megtapasztaltam és egyáltalán nem bánom. Ezért írok ma a saját nevemen, mert ez vagyok, és teljes személyemmel tudom vállalni azt, amiről régebben csak álmodoztam. Sok munkám van benne, ami most még nem is látszik, de az utat eddig bejártam és szeretnék rajta tovább haladni, amellett, hogy izgatottan várom, mit hoz a jövő.
Szeretek az lenni, aki vagyok, így könnyebb is vállalni a nevemet, nem annyira gyakori, és nincs munkahelyi összeférhetetlenségem az írói létemmel. Ugyanakkor az írói álnevek levetése mindenképpen egybe esik azzal, hogy az ember vállalja önmagát a hibákkal együtt.

Theophano császárné
November 3-án jelent meg ,,A sárkányölő” c. regényed, ami a Bizánc-trilógia első kötete. Mit lehet tudni erről a könyvről, ami a Bizánci Birodalom és a magyar kapcsolatok alakulását állítja a középpontba?

Elsősorban azt, hogy ez a regény egy komplex szövevény, amiben igen, a magyar kapcsolatokra is hangsúlyt helyeztem, de a fő irányvonal egy bizánci császárné: Theophano életútja volt.
Ahogy a legtöbb regény, ez is azzal a gondolattal indult, hogy „úgy olvasnék erről”, de nem találtam semmit, így aztán meg kellett írnom. Ahogy Urbánszki Laci barátom mondogatni szokta, hogy ő azokat a hősöket kedveli, akik afféle „hétköznapi emberek” voltak, úgy engem a történelmi kánon mentén elsősorban a női sorsok érdekelnek. Ezekről sokkal kevesebbet tudunk és csak sejthetők néha, hogy némely esetben egy nő állt a dolgok hátterében. Azt szoktam mondani, hogy mióta szép Heléna miatt kitört a trójai háború, jól tudjuk, a nőknek jelentős szerepe van az élet által produkált csavarokban.
Amit érdemes tudni erről a regényről, elsősorban az, hogy rengeteg kutatómunka van mögötte, és sokáig kerestem neki a megfelelő hangot is. A történelem pedig mivel nem egzakt tudomány, széles körből kellett összebogarásznom a kitűzött cél mentén az információkat, hiszen gyakran nem állnak rendelkezésre a kívánt tudáshoz a megfelelő forrásanyagok. Azt sem lehet tudni gyakran, hogy egy forrás mennyire megbízható, mi és mennyire torzította el az adott, megmaradt szöveget és miért, ezek egybevetésével és logikai kapcsolataival foglalkoznak a történészek, de egy történelmi regényíró feladata valami más. Ebből az időből kevés biztos tudásunk van, így ez a kor egy hatalmas homályba burkolózik, sok kikövetkeztetett elemmel, amik egyébként történészenként képesek ellentmondani is egymásnak és ezzel alaposan feladják a leckét a magamfajta íróknak.
Ebből kifolyólag ez a regény tartalmaz saját teóriákat, feltételezéseket, amiket alapul vettem, mert muszáj volt, és amiknek a mentén a történet nem hamisítja meg a jelenleg fennmaradt kánont, vagyis akár így is lehetett volna. Ezt azonban nem állítom, hiszen nem szakmunkát, hanem egy regényt írtam, csak elgondolkoztatni szeretnék, és rávilágítani néhány igen kényes pontra, merev sztereotípiákra, amellett, hogy a regény szórakoztasson is. Úgy hiszem, ez sikerült, és a végeredmény elnyerte a Gold Book Könyvkiadó tetszését, hiszen jön az első rész, amiben megismerhetjük a leendő Theophano császárnőt, és megtudhatjuk milyen körülmények között került fejére az a császári korona.

Hol és mikor lesz a könyv bemutatója?

November 20-án 18 órakor lesz az Alexandra Pódiumon, a Nyugati tér 7. szám alatt. Aki eljön, találkozhat még Fonyódi Tiborral és Urbánszki Lászlóval is, a bemutatót egy kerekasztal beszélgetés keretében tartjuk, és hatalmas megtiszteltetésnek érzem, hogy egy asztalhoz ülhetek velük, hiszen mindkettőjüktől sokat tanultam és ők már a szakma legnagyobbjainak számítanak.

Miért pont ezt a kor választottad, mi fogott meg benne? Egy laikusnak milyen érdekességeket mondanál erről az időszakról? :)

Vonzódom az elveszett civilizációkhoz és Bizánc egy csodálatos, majdnem elfeledett, magas szintű civilizáció volt, amiből mára szinte csak a Hagia Sophia templom maradt meg.
(Róla azt azért érdemes tudni, hogy a XIII. századig nem tudták felülmúlni a méreteit sehol a világon. A Hippodrommal ugyanez a helyzet, gigantikus építmény volt, 450 méter hosszú kocsiversenypályával, amin a küzdelmeket akár százhúszezer ember is megnézhette. Ez azt jelenti, hogy háromszor akkora volt, mint a római Amfiteátrum, vagy, hogy mai szemmel is el tudjuk ezt képzelni: tegyük egymás mellé háromszor a Puskás Ferenc Stadiont totál teltházzal. Ugye milyen elképesztő?)
Millió érdekesség övezi ezt a világot, amit az utóbbi időben a közérdeklődés elhanyagolt kissé. Nagyon remélem, hogy a magyar vonatkozásokkal egybevetve ez a történet majd rá tereli a figyelmet erre a keleti világra, amiről meggyőződésem, hogy magában hordja egy kicsit a mi őstörténetünket és az államalapításunk körülményeit is.
Olyan hely volt, ahol népek kavalkádja élt, mindenki írt és olvasott, és villával evett. Szóval a nyugat ezer szállal kötődik oda, nincs okunk rá, hogy kiutasítsuk Bizánc eszmei és kulturális ajándékait a köztudatból, mert az nem válik le a nyugati kultúráról. Más tészta, hogy szégyenteljesen bántak vele, hiszen a keresztesek többször is kirabolták, cserbenhagyták és megvetették, nyugaton csak akkor akarták felfedezni és megismerni, amikor már végleg elveszett.

A történetben egymást érik a különböző politikai és családi viszályok. Mennyire volt nehéz ezt megalkotni?

A jól felépített intrikáknak megvannak az írástechnikai alapjai, ami jórészt az információadagoláson és az eltalált karaktereken múlik. Akkor tudok információt adagolni, ha egyáltalán a rendelkezésemre áll, és a helyén van. Ezeket történelmi szakkönyvekből kellett összeszednem és az emberi gyarlóságokra építettem őket, így lett belőle politika. A történelmi kánonnal összhangban kialakítottam az érdekcsoportokat és összeszőttem a szálakat, de még nem fedtem fel mindet. A nehézség abban állt, hogy ezt csak úgy tudja az ember végigizgulni olvasóként, ha már ismeri valamennyire a szereplőket és azokból ebben a regényben bizony akad néhány. Néha főtt a fejem rendesen, de aztán szép lassan kialakult az eseménysor és mindenki a helyére került.

Mennyi időt töltöttél a kutatómunkával? Mennyire volt nehéz visszaadni a történelmi hűséget?

Azt szoktam mondani, hogy tíz évet, de már jóval több annál. Kutakodni egy életforma, berendezkedtem rá. Minden érdekel Bizáncból és ezer év történelme nem könnyű olvasmány. Történelmi hűség szempontjából megtettem, ami tőlem telt, úgy hiszem, ennél mélyebben beleásni magam már nem lenne értelme, így is rengeteg dolog a felszín alatt van, amikről nem írok konkrétan a regényben. A történelmi regény csak egy bizonyos szintig tud korhű lenni, különben elveszíti a varázsát és átmegy tudálékosnak ható történelem tankönyvbe egy olyan témában, amiben valójában senki nem tud biztosat. Az olyan esetekben, ahol pedig ilyen káosz van az információtömbök, időszámítások, összemosott személyek és tisztázatlan rangok között, nos, enyhén szólva is képtelenség. Ilyenkor a történeten keresztül kell hűnek lenni a korhoz. Nem is igazán történelmi hűségnek nevezném ezt, hanem valamiféle logikai és a gyakorlati élethez közeli belső rendnek, amitől működik a regény és a mai olvasónak életszerűen tükröz valamit az akkori eseményekből. Ennél nagyobb rendet pedig nem tudtam volna tenni benne, így éppen jó még, hogy közérthető legyen, ha ennél mélyebbre írom,
legfeljebb bizantinológusok élvezhetnék ezt a regényt, és nem ez volt a célom.

Hogy kerültél a Gold Book Kiadóhoz, amelynek a gondozásában megjelenik a regény?

Saját meccs volt. Szerintem a kiadók nyitott szemmel járnak és látják itt-ott felbukkanni azokat a beérő szerzőket, akiktől hamarosan várható egy-egy témában regény. Ők pályázatokon nyernek megjelenéseket, néha felbukkan a nevük, és amikor befut tőlük egy kézirat, azt úgy vélem, szívesen meg is nézik, mert figyelnek rájuk. Ez velem is így volt, a Gold Booknál tudták is, hogy Bizáncról írok, és hogy egy napon talán náluk fogok jelentkezni vele. Ez így is lett.
Nagyon bátran elküldtem a szerkesztő úrnak két fejezetet és megtetszett neki. Annyit kért, hogy a fantasy vonalat vegyem ki, mert így nem illeszkedik a kiadó üzleti koncepciójába, az olvasóik a történelmi zsánert preferálják.
Ekkor megjártam egy másik kiadót is, ahol szintén azt a javaslatot kaptam, hogy vagy legyen jobban fantasy, vagy vegyem ki azt a szálat, de ebben a hibrid formában nem jó. Akárhogy döntök, a kézirat kellene, de döntenem kell erről, és ennek megfelelően átdolgozni.
Hamarjában elolvastam egy történelmi fantasyt, és rájöttem, hogy az enyém tényleg nem az. Megfelel a történelmi zsáner követelményeinek, de kilógnak belőle a fantasy elemek, tényleg nem kell bele, sokkal jobb nélkülük a regény.  
Ekkor a történelmi verzió mellett döntöttem, és mivel a Gold Booktól kaptam már rá ajánlatot, a korrektség jegyében és a két szerkesztővel egyetértésben végül hozzájuk került a kézirat.
Elvégeztem a szál kidolgozását a regényből, ami sokkal gyorsabban ment, mint hittem, pár napba telt mindössze, és aztán átküldtem a szerkesztő úrnak. Elfogadta az átdolgozott verziót, és most itt vagyok, mindjárt megjelenik. Utólag nagyon örülök, hogy így alakult.
Most már csak azon izgulok, hogy szeretettel fogadja a közönség, és hogy mielőbb hozhassam a folytatást.

Milyen volt a szerkesztés folyamata? Mennyit változott a történet?

A szerkesztés izgalmas volt, felért egy szakdolgozatvédéssel. Ne felejtsük el, az a szerencse ért, hogy Békési Józseffel dolgozhattam együtt, aki szinte azonnal sarokba állított az apróságokra is kiterjedő, teljesen jogos kérdéseivel. Közben szerzői jegyzetet is írtam és az elmúlt jó néhány év irodalmi jegyzékén agyaltam, hogy hoppá, ezt az információt akkor honnan is szereztem be? Végül mindenre megtaláltam a forrást, amit kért, és kiegyeztünk minden bizonytalan kérdésben. Kemény meccs volt, hiszen ahogy a kézirat megírásakor sem, az ember ilyenkor sem beszélhet a levegőbe. Mindvégig azt éreztem, hogy a szerkesztő jobbít, erősít, hitelesebbé és ütősebbé teszi a teljes szövegemet, és újra átgondolásokra késztet. A koncepció megmaradt, nem dobtunk ki jelenetet és nem kellett beleírni semmit. A történet a regény erőssége. Leginkább a nevek, helyszínek pontos latin/görög nyelvhasználata okozta a fejtörést, de nem a forma, hanem a kornak megfelelő alkalmazása miatt, Bizánc ugyanis kétnyelvű volt ebben az időben. Végül szerkesztői segítséggel megoldódott minden ehhez hasonló kérdés.
A történet tehát semmit sem változott, a mondatok viszont sokat, leginkább a szórendemmel van gond, ha elmerülök, akkor logikailag hátrafelé írom a mondatokat és utólag már nem veszem észre, hogy pántlikák is lógnak róla, olyan cifra. Volt pár mondatszörnyem, de szerencsére kezdem kinőni őket, és hozzáteszem ebben a korrektoromnak is nagyon sokat köszönhetek. Elvétve akadtak egyéb hibák is, de minden javítást jogosnak találtam és rugalmasan álltunk egymáshoz, ami nagyon fontos, hiszen ilyenkor közös érdek a jobb szöveg. Részemről elégedett vagyok a végeredménnyel, és nagyon élveztem a munka rám eső részét.

Ki tervezte a borítót? Volt valami koncepció, amit a tervező követett?

A borítót Csikász Katalin tervezte, és természetesen egy bizonyos koncepció alapján. Mivel ez egy trilógia, gondolnunk kellett arra is, hogy a következő részekhez is lássunk valami koncepciót, épp úgy, mint ahogy az a történetnél is van. Több ötlet közül a legjobbnak a szimbolikus vonal tűnt, mint látható az első kötet esetében, ez a szimbólum az aranyalma. A császár ezt ajándékozta a választott arának, saját kezéből, és így kínálta fel a vele való házasságot. Ez nemcsak történelmi tény, hanem egy régi római hagyomány is volt. Ilyenkor a leány elutasíthatta azt, és igen, volt már ilyan a világtörténelemben - néha el is tűnődöm ezen, micsoda lelki erő ez, kikosarazni egy császárt. :)

Másik sorozatod egy dark fantasy történet, a ,,Démonok szövetsége", ami egy alternatív történelmi világot, a 19. században még fenálló Római Birodalmat mutatja be.  Hogy haladsz ezzel a történettel, mikorra várható a megjelenése?

Várj, levetem a történelmi regényíró köpenyemet, de csak félig.
Nos, ez a történet egy egyedi, alternatív történelmi világban épül fel, a főszereplője egy alkimista meg egy démon, akitől amúgy időnként engem is rendesen lever a víz. Váltott narrációban írom, ami önmagában is izgalmas. Őket ábrázolni hatalmas kihívás számomra, karaktereikben a világi tudomány jogos szkepticizmusa és az időtlen, okkult bölcsesség ütközik meg egymással és ez bizony kemény dió. Feszegetem a jó és a rossz közti különbségeket, az emberi gyarlóságot, az isteni mindenhatóságot új kontrasztokban, meg a szerelmet, de végül és nem utolsó sorban azt is, hogy kell-e tudni Isten létezéséről ahhoz, hogy higgyünk benne?
Négyféle boszorkányfaj, hét fődémon, és egyéb más démonok is lesznek benne, két nagy birodalom feszül egymásnak benne, akadnak démonvadászok, északi hadvezérek, római katonák, rabszolgák, sorsszövők, csipetnyi steampunkra hajazó tudományos háttérvilággal… Viszont nincsenek benne vámpírok és vérfarkasok.
A sorozat terve készen áll, a világ alig várja, hogy még mélyebben elmerüljek benne és teljesen kibontsam. Hogy mikor készülök el vele és milyen irányt vesz a sorsa, azt még nem tudom előre megmondani. Mivel a Gold Book nem ad ki fantasyt, egy másik kiadónak lényegében már el is ígértem ezt a sorozatot, de a neve még titok, úgyhogy erről bővebben nem beszélnék.
Szeretném mielőbb befejezni az első részt, ami egy nagyobb, átfogó koncepció darabja, de most elsősorban Bizánc van előtérben, hiszen máris várják az olvasók a folytatását.

A ,,Kalandok és kalandozók” c. antológiában is megjelent ,,A sorsszövő c. novellád a halál utáni világban játszódik. Ez tényleg „csak egy novella”, vagy hasonló elképzeléseid vannak a túlvilági életről, a saját életünk alakításáról?

A sorsszövő alakja szerepel majd a ,,Démonok szövetsége” sorozatomban, bár ehhez a novellához térben és időben kiemeltem belőle, mint karaktert.
Hasonló, és egyedi elképzelésem van egy nagy világrendről, de ezt nem fejteném ki túl bőven, mert nagyon személyes, és hosszú is lenne. Az alapja, hogy hiszek mindenben, amit nem lehet pénzért megvenni, lehet az bármi: akár ember, akár becsület, tudás vagy hit, bármi, ami nem eladó, nem megvehető és látszólag „semminek” tűnik. Ha ezek mentén alakítjuk és értékeljük is az életünket, hiszem, hogy abból valami jó is kisülhet. Alapjában véve ez mindent elmond az értékrendszeremről, de ennél többet nem mondanék.

Ennek a kötetnek a második részébe is bekerültél egy Czövek Andreával (Mab Tee) közösen írt novellával, amelynek a címe ,,Nélküled a világ”. Ezzel a sci-fivel a 2014-es Preyer Hugó pályázaton dicséretben részesültetek. Miről szól ez a történet?

Arról, hogy Platón soha életében nem mosolygott. Ez történelmi tény, híres volt róla, hogy nem éppen kedélyes - ez volt az ihlető kiindulópont, egyszerűen miérteket kerestem rá és beindult a fantáziám. Nagyon szeretem ezt a történetet, lényegében ez egy nagy visszacsatolás, filozófiát tanultam, Platón örök szerelmem. Ebben a novellában a legizgalmasabb, hogy Mabbal összehoztunk egy nagyon ütős időutazás-elméletet, aminek a koncepciója az én ötletem volt, ő viszont kidolgozta rendesen. Én sose tudnám így leírni, ahogy a novellában van, ő ezt sokkal jobban megcsinálta. Tudni kell, hogy ez a téma már lerágott csont és nehéz benne újat mondani. Azt hiszem, hogy a Preyer-dicséretet részben azzal érdemelhettük ki, hogy mondtunk erről valami ötleteset, és a kivitelezésben nem fukarkodtunk a képességeinkkel, mindketten beleadtunk mindent.
Nemsokára olvasható lesz a ,,Kalandok és kalandozók” második kötetében, ami decemberre várható.

Hogyan ötlött fel bennetek a novella ötlete?

A pályázat szerverhiba miatt két hetes csúszással zárult, vagyis a nyakunkba szakadt a leadott novelláink után két hét az új leadási határidőig, és mi még be voltunk sózva. Volt egy alapötlet, jól felcsigáztuk egymást, milyen jó lenne megírni, de én nem értek a műszaki halandzsához (bocs minden sci-fistől), és miután engedélyt kaptunk egy közös pályázati munkára, belevágtunk. Két hét alatt összeraktuk, Mab jól bírja a sci-fis kellékeket kezelni. Nagyon is, majd meglátjátok, rettentően büszke vagyok rá! Hiszen idén a 2015-ös Preyer novellapályázat első helyezését hozta el a HungaroCon-ról, ennél nagyobb bizonyítéka pedig talán nincs is annak, hogy milyen jól megy neki ez a zsáner.

Hogy zajlott a „munkamegosztás”? Milyen előnyei, hátrányai vannak a közös írásnak? :)

Pingpongoztunk a szöveggel, de nagyon élveztük, és mivel folyamatosan dolgozunk együtt, jól ismerjük már egymás erősségeit, úgyhogy ennek megfelelően hagytunk teret a másiknak. Meg voltunk győződve róla, hogy egymás agyára megyünk, miközben erről szó sem volt. Olyan ez, mintha az embernek másik feje nőne, ami külön gondolkodik és belepiszkál a szövegbe, mikor nem figyelünk oda, remek, tudathasadásos állapot. Mivel mi tökéletesen megbíztunk egymásban és hasonló szinten írunk, így nem voltak komoly problémák a munka során.
Én nagyon élveztem, egyedül nem tudtam volna ilyet írni ebből a sztoriból és szerintem ő is így van ezzel, ezért a közös munka mindkettőnk előnyére és tanulására vált. Ami hátránya volt, hogy nem akkor nyúltam a szöveghez, amikor akartam, hanem, ha éppen én voltam a soros a munkában. A legnagyobb előnye pedig a fentieken kívül, hogy mindent meg lehet beszélni valakivel munka közben, ami óriási dolog. Mindenkinek ajánlom, aki ír, hogy legyen egy ilyen állandó szakmai munkatársa. Nekem kettő is van, az egyik éppen Mab, de sokat köszönhetek mindkettőjüknek.
Szerintem ez egy szuper dolog volt, bármikor belevágnék vele máskor is.

Zsáneríró vagy, elsősorban törtenelmi regényeket alkotsz. Olvasóként is ragaszkodsz ehhez a műfajhoz vagy más kötetek is megfognak?

Minden zsánert elolvasok, ez nem kizáró ok nálam, nyitott vagyok, ha valami nem tetszik, az nem a zsáner függvénye. Talán a celebkönyveket elkerülöm, mert nem érdekel a bulvár és nem dőlök be a látszólagos csillogásnak, hidegen hagynak a botrányok is. Tanulni szeretek az írásokból és így megválogatom mire szánok időt, türelmesebb vagyok, ha esetleg egy vonalon erősnek, hitelesnek találom azt a történetet és tanulhatok belőle. Szívesen forgatok komolyan vehető történelmi szakkönyveket, vagy ami örök és igazi csemege számomra, azok a filozófiai írások.
Kettős figyelemmel olvasok, ha van benne logikai baki, egyszerűen nem megy tovább. Erre nagyon érzékenyen reagálok, sajnos, mert néha egész jó könyveket kell eldobnom. Szakmabeliként nem kéne ilyen szigorúnak lennem, hiszen tudom, milyen könnyű hibát ejteni, de a bennem lakó hibajelző hisztisebb, mint szeretném. Persze igyekszem értéket találni mindenben.
Verseket és szépirodalmat is olvasok, mindig hosszú olvasólistám van. Szimultán olvasóként esténként négy-öt könyvet is a kezembe veszek, vagy amelyikhez éppen hangulatom van. Ami fontos, hogy az író nemcsak ír, hanem olvas is, lehetőleg mindent, én ehhez tartom magam, és nem is esik nehezemre.

Részt vettél a Könyvmolyképző Kiadó íróiskolájának alapozó és leírás kurzusain. Milyen pluszt adtak ezek a tanfolyamok?

Az egyetemen kiadói ismereteket is tanultam, így nem volt idegen számomra megismerkedni egy kiadó közelebbi szempontjaival is. Az alapozó rendet tett abban, amit nagyjából már előtte is gondoltam. Az írósulinak akkor van értelme, ha az ember szubjektíve érett az ott kapottak feldolgozására, és magára tudja venni azt az inget, amit nyújt. Sikerült megértenem, és a helyére tennem korábbi tapasztalatokat és elméletet is, hogy a fejlődésem nem gyorsítható türelmetlenséggel, csak tudatossággal és gyakorlással megy jól. A türelem szükséges és a hibázás pedig megengedett ehhez, hiszen az írás önszerkesztés is, és a semmit nem lehet javítani. Írni kell. Ezen felül csak rajtam múlik minden. Megértettem az írói szabadságomat ebben, és azt hiszem ez nagyon fontos, mert egyben felelősséggel is jár.
A leírás keményebb volt, de nagyon hasznos technikai fogásokra jöttem rá általa, és azóta is eszem magam, mert korábban azt hittem, tudom, milyen a jó leírás, és csinálom is. Frászt! A jó leírás a legnehezebb nekem, abban vagyok most is a leggyengébb, ez viszi el a legtöbb energiámat, mert történet-centrikusan gondolkodom pergő képekben és dramaturgiai folyamatokban, nem frappáns hasonlatokban. Azokért külön megdolgozom, amikor éppen több kedvem van szöszmötölni, és annak is megvan a varázsa. Persze néha szépen beletalálok, és azt nagyon élvezem is, mert értékesebbé és szebbé teszi a szöveget. Ezen felül hitelesebb és átélhetőbb élményt nyújt az olvasónak, szóval sokkal fontosabb, mint azt első ránézésre hinnénk.
Az írósuliban nem írni tanultam meg, hanem tudatosnak lenni, ez pedig segíti a fejlődést. Aki ír, annak azt ajánlom, inkább ebbe ruházzon be, mint a magánkiadásba, de ez persze csak a magánvéleményem.
Mindenki a saját szintjén dolgozik, és ahogy halad az ember ezen az írói úton, ahol mindig más dolgokkal szembesül, egyre érik, egyre fejlődik, úgy egyedibb és tudatosabb is lesz. Úgy érzem, még mindig az elején járok ennek az útnak, és kezdő szerzőnek minősülök, van hová fejlődni és van min dolgozni továbbra is.

Mik a további terveid? Mikorra várható a Bizánc-trilógia folytatása?

Nem akarom elvetni a sulykot, évente egy regényt tervezek, bízom benne, hogy ezt tartani tudom, persze, ha felülmúlom, annak csak örülni fogok. Bizánc második része, ami „A zöldszemű kígyó” munkacímet viseli, jelenleg tovább viszi a történetet onnan, ahol abbamaradt. A jövő év első felében szeretném befejezni, hogy egy év múlva karácsonyra ott lehessen a fa alatt a második rész. Ígérni biztosra nem szeretek olyat, amivel kapcsolatban nem csak rajtam múlnak a dolgok, így ez még képlékeny, hiszen a kiadómnak is lehet egyéb elképzelése a megjelenési ritmusomat illetően. Részemről igyekezni fogok és a Gold Book e téren is teljes bizalmamat élvezi, nyugodt szívvel fogom átadni nekik a folytatást.
Tervem nagyon sok van, és szaporodik is, de ezekről túl bőven nem szeretnék beszélni, hiszen menet közben is változnak. Történelmi regényeket hosszabb távon tervezem, van még bőségesen miről írni ebben a zsánerben Bizánc után is, de örülnék, ha a fantasy vonal is elindulna. A jövő majd eldönti merre tovább.

Mivel mással foglalkozol a szabadidődben az íráson kívül?

Elsősorban gyereket nevelek, van egy tíz éves fiam. Ezen felül szeretek kézműveskedni, festeni is. Jelenleg dolgozom egy verseskötet illusztrációján egy barátomnak, aminek központi témája a női lélek. Csodálatos élmény tollrajzokkal ábrázolni azt, amit a versei keltenek bennem.
Hiszem, hogy a művészetnek óriási lélekápoló ereje van, hogy az emberi méltóság és megértés egy magasabb szintjén, mi emberek mindannyian a lelkünk mélyén valójában egyek vagyunk. Hiszem, hogy van értelme művészetet csinálni bármely formájában és ehhez minden erőmmel és tehetségemmel igyekszek hozzájárulni.


Pusztai Andrea blogja megtalálható a pandiblogja.blogspot.hu oldalon.

A Gold Book Könyvkiadó facebook oldalán akár meg is nyerhetitek „A sárkányölőt”, a nyereményjátékról itt olvashattok bővebben.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése