2016. január 10., vasárnap

FotóTörténet: Beköszönt a tél

Levendula mama a Szépszemű Mogyoróbokor és a Póklábú Fatörzs mellett lakott egy csinos, terebélyes tölgyfában. Szederke épp oda tartott. Amikor csak tehette, mindig meglátogatta őszhajú nagymamáját, aki alig volt nagyobb nála, pedig Szederke még csak nyolc  telet ért meg.
A kicsi lány nehezen közlekedett az őszi időkben. A talajt elszáradt falevelek borították, és bizony, aki nem nőtt magasabbra egy gombánál, nehezen talált utat magának. Szederke mégis imádta ezt az időszakot, mert a sok sárga és vörös levél közt úgy érezte, mintha a nap felszínén sétálgatna. Igaz, azon a fényes golyóbison valószínűleg nem lenne szüksége a meleg csizmára, és a Levendula mama kötötte pulcsira.
A Szépszemű Mogyoróbokor barátságosan integetett, amikor Szederke a közelbe ért, a kislány pedig lelkesen visszaintegetett neki. A Póklábú Fatörzs azonban mogorva hallgatásba burkolózott, de a kislány már rég nem félt tőle. Tudta, hogy a Fatörzs valójában igenis kedves.  Ő réges-régen egy nagy fa volt, de a favágóknak köszönhetően jórészt csak hosszú gyökerei maradtak meg.
Azon a napsütéses, őszi délutánon Levendula mama a kuckója előtt sepregetett, és a még fákon szunnyadó leveleket nézte. Amikor Szederke melléje ért, a nagymama rámosolygott, és így szólt:
– Ez egy nagyon különleges tél lesz, kisunokám! Sok dolgunk lesz.
Szederke komolyan bólintott. Tudta, hogy a nagymama mindig alaposan felkészül a hóra és a fagyra. Legfőképpen lekvárok és befőttek készítésével, növények szárításával, valamint meleg ruhák kötésével. Úgy tűnt, most azonban valami egy kicsit megváltozott.
– A befőzésekhez már értesz, azt is tudod, melyek azok a gyógynövények, amik hasznosak. – A mama a  számtalan felakasztott köteg levendulából levett egyet, hogy teát készítsen belőle. A szárított növényektől nem csak az egy helyiségből álló ház, hanem a környék is levendula illatban fürdött. – Most majd megtanítalak kötni is.
Szederke nagyon izgalmasnak találta az új feladatot! Levendula mama egy nagy kosárból fűzöld gombolyagot halászott elő a sok-sok, színes gombóc közül.
– Azt hiszem, ez megfelelő lesz – mondta elégedetten. – Pontosan elegendő. Sállal kezdünk, mit szólsz hozzá? Ez a szín illik a szemedhez.
Szederke ezek után szinte minden nap meglátogatta Levendula mamát. Egy ideig odakint játszott az állatokkal: bújócskáztak, fogócskáztak, vagy ha a Póklábú Fatörzs épp jókedvében volt, Szederke felülhetett rá, és iskolásat játszhattak. Mindent pontosan úgy csinált, ahogy a tanító nénijétől látta. Számolni és olvasni tanította a barátait, elmondta az erdő történetét, vagy egy általa rajzolt térképen mutatta be az erdő részeit és az ott élő állatokat,  növényeket (ezeket viszont néha a „diákjai” jobban tudták, mint ő maga). Szederke nagyon büszke volt, mert őz barátja napról napra ügyesebben számolta a makkszemeket, míg a mókuska már szinte folyékonyan tudta olvasni a mesekönyvet, amit Szederke a nagymama polcán talált.
A játék mellett minden nap kötögetett egy kicsit. Levendula mama türelmesen tanítgatta, bár úgy tűnt, mintha mostanában kicsit hamar elfáradna. Amikor már egyedül is boldogult, még ha nagyon lassan is ment neki, Levendula mama teát főzött, és mindig elmagyarázta, melyik tea mire jó.
– Ha szomorúnak érzed magad, főzz egy finom levendula teát! Meglátod, elég egy csésze, és máris jobban érzed magad. Utána sokkal szebbnek fogod látni a világot.
A tél eközben egyre közeledett, a jéghideg szél már arról süvített, hogy ott toporog az erdő szélén. Szederke nagyon várta az első hópelyheket. Úgy képzelte, mire leesik az első hó, elkészül a sállal, és azzal köszöntheti az új évszakot.
– Igen, azt gondolom, ez így lesz – bólogatott komolyan Levendula mama, amikor Szederke beszámolt neki erről. – Tetszeni fog a télnek az új sálad. Te pedig majd büszkén mutogathatod! Igazán szép.
Szederke úgy gondolta, a nagymama csak kedveskedni akar, mert a sál bizony korántsem lett olyan szép és rendezett, mint amilyeneket ő csinált. Azért a kislánynak mégiscsak tetszett és örült neki: ez volt az első, saját kötése! Tudta, hogy idővel majd egyre ügyesebb és ügyesebb lesz.
Ahogy telt az idő, a gombolyag egyre kisebb, a sál pedig egyre hosszabb lett. A nappalok egészen rövid ideig tartottak, a fák pedig fokozatosan lecsupaszodtak. Mintha Levendula mama is még jobban összement volna. Egy különösen sötét délutánon pedig már csak egy egészen picike maradt belőle.
– Remek! Épp időben! – nézte Levendula mama egy kamilla teával teli csészével a kezében. – Eljött az ideje, hogy befejezzük. Megmutatom, hogy kell. És nézz csak ki! Ezekből a szürke felhőkből biztos megérkezik az első hó!
– De jó, mama! – ugrándozott örömében a kislány. Néhány perccel később pedig már az új sáljában illegette magát a tükör előtt.
–  Csodaszép lett, kicsikém! – örvendezett a nagymama is, és igazán büszkének tűnt. Szederke ennek ellenére azt is látta, hogy nagyon elfáradt. Erre a mama következő szavai is ráerősítettek. – Jobb lesz, ha most hazamégy. Ennyi elég volt mára. Ha elkezd hullni a hó, veszélyessé válik az út.

Szederke családja csak néhány mogyoróhajításnyira lakott Levendula mamától, egy csipkebokor alatt gondosan berendezett kis házikóban. Ez a ház több helyiségből állt, és ő négy testvérével osztotta meg szobáját. Az éjszaka közepén felriadt a meleg dunna alatt, de nem tudta, mi ébresztette fel. Testvérei békésen szuszogtak, és még mindig hallani lehetett a kis kályhában egyre halkabban ropogó tüzet. Minden békésnek és megszokottnak tűnt, Szederke még az ágytámlára felakasztott sálját is látta, amit egészen addig nézegetett, míg el nem aludt. Mégis nyugtalanság járta át, és halkan, hogy a többieket fel ne ébressze, kimászott az ágyából. Odakint fényes volt minden, és ő közelebb ment az ablakhoz, hogy jobban szemügyre vehesse. Hirtelen benne rekedt a levegő.
Végre havazott!
Hatalmas pelyhekben hullt a hó, és már olyan vastagon takarta be az avart, hogy Szederke attól tartott, ismét úgy kell majd kiásniuk magukat a házból, mint néhány évvel ezelőtt.
Aztán észrevette, hogy odakinn más is világít, mintha egy csillag hullt volna le a földre. A következő ablakhoz sietett, ahonnan jobban láthatta a jelenséget. A csodálkozástól elkerekedett a szeme. Igaz, hogy sűrűn hullt a hó, mégis tisztán ki tudta venni az egy mogyoróhajításnyira álló két alakot. Az egyik Levendula mama volt, egy batyuval a hátán. A másik pedig egy olyan lény, amit Szederke azelőtt sosem látott. Egy lány volt, és ő maga világított. Bőre sima volt, haja hullámos, és könnyű anyagból készült ruhát viselt, de úgy tűnt, egyáltalán nem fázik. Mind a ketten mosolyogva néztek a ház felé, és Szederke megértette, hogy látják őt, még ha ez lehetetlennek is tűnt.
– Levendula mama, hová mégy? – kérdezte halkan a kislány, mert tudta, hogy a kintiek így is hallják őt. Nem értette, miért, de egy könnycsepp gördült le a szeméből. – Meg fogsz fázni ebben a hidegben!
– Nem kell félned, kicsikém – mosolygott rá a mama. Nem kiabált, Szederke mégis tisztán hallott mindent. – Látod, eljöttek értem, és nekem most hosszú útra kell indulnom. Egy olyan helyre megyek, ami távolabb van az erdő szélénél is.
Szederke megijedt. Nem gondolta, hogy bármi is lenne az erdőn kívül.
– Mikor láthatlak újra? – kérdezte, és most már szüntelenül folytak a könnyek a szeméből.
– Nem tagadom, az még sokára lesz, olyan sokára, hogy akkor már te is nagymama leszel. De nincs semmi baj, biztos, hogy találkozni fogunk… Ne felejtsd el, amiket tanítottam neked!
Levendula mama és a fényes lány egy ideig integettek neki, majd elindultak. Szederke visszaintett nekik, de közben halkan arra kérte a mamát, maradjon még vele. Ám úgy látszott, hogy az utazást nem lehet elhalasztani.

Szederke egy darabig még állt az ablak előtt, aztán hirtelen gondolt egyet, és átszaladt a szülei hálószobájába. Bebújt melléjük az ágyba, és halkan sírdogált. Anya és apa hiába kérdezgették, mi baja, ő nem tudott válaszolni, csak belefúrta arcát anyukája hajába. Hosszú idő után végre elaludt, és utolsó gondolata az volt, hogy reggel levendula teát készít mindenkinek, pontosan úgy, ahogy nagymamája tanította neki.  

A fotóművész, Petőházi Emese oldalát a névre kattintva érhetitek el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése